Hungarian Bible

2nd Timothy 4

Titus

Return to Index

Chapter 1

1

 

  Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint, 

 


2

 

  Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök időknek előtte, 

 


3

 

  Megjelentette pedig a maga idejében az ő beszédét a prédikálás által, a mely reám bízatott a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint; Titusnak, a közös hit szerint való igaz fiamnak: 

 


4

 

  Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól. 

 


5

 

  A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, a miképen én néked meghagytam; 

 


6

 

  Ha van feddhetetlen, egy feleségű férfiú, a kinek hívő, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak. 

 


7

 

  Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő; 

 


8

 

  Hanem vendégszerető, jónak kedvelője, mértékletes, igaz, tiszta, maga tűrtető; 

 


9

 

  A ki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenkezőket. 

 


10

 

  Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképen a körülmetélkedésből valók, 

 


11

 

  A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene. 

 


12

 

  Azt mondta valaki közülök, az ő saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak. 

 


13

 

  E bizonyság igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek, 

 


14

 

  Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvető emberek parancsolataira. 

 


15

 

  Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök. 

 


16

 

  Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok. 

 


Titus 2

 

 

 

 

HTMLBible Software - Public Domain Software by johnhurt.com

 


Other Items are Available At These Sites: